Connect with us

Hi, what are you looking for?

Állásinterjú tippek

Az igényes megjelenés döntő fontosságú egy állásinterjún

igényes megjelenés megfelelő öltözet állásinterjúra hogyan öltözzek állásinterjúra állásinterjú tippek

Az egyik legfontosabb első benyomást állásinterjú helyzetben teszi az ember. Hogyan befolyásolja az igényes megjelenés az interjúd kimenetelét, és hogyan gondolkodik egy interjúztató? Ezt vesszük most górcső alá Somodi Bettinával, a Beck and Partners operatív vezetőjével.

Köztudomású, hogy a szépség befolyással van az első benyomásunkra, a szemünkben szép embereket hajlamosak vagyunk pozitív tulajdonságokkal felruházni. Ahogyan ennek fordítottja is igaz. Egy állásinterjún sincs másképp, noha ebben a helyzetben nem szimpátiáról van szó, hanem a személyiségünk vélt erősségeinek és gyengéinek megelőlegezéséről.

Az igényes megjelenés nem egyenlő a szépséggel

Bár a közösségi médiában polgárpukkasztásként élik meg, ha egy álláshirdetésben külön feltüntetik az igényes megjelenés feltételt, megvan a logikája. „Ha valaki figyel az alap ápoltságára, akkor meg is felel ennek az elvárásnak” – tisztázza Bettina. – „Ebbe tartozik a rendezett frizura, ápolt kéz, jó illat, tiszta ruha, férfiaknál ápolt arcszőrzet, nőknél rendezett smink. Az öltözetet tekintve a legfontosabb kritérium a tisztaság: a tiszta cipő és az alkalomhoz illő tiszta és ép ruházat.

A Beck and Partners szakérője nyolcéves interjúztató tapasztalattal a háta mögött leszögezi, hogy minden más már szubjektív kérdés, amit toborzó szakemberként ignorálni kell. Fizikai pozíciókhoz való interjúztatáskor nem lehet befolyással, milyen a ruha minősége, van-e rajta apróbb szakadás, ránc, vagy esetleg olyan folt, ami munkásságból fakad. Esetükben az elvárás mindössze annyi, hogy a körülményekhez képest az ember igyekezzen megfelelni a helyzetnek.

Ezeket gondolhatják rólad, ha ápolatlanul jelensz meg

Az igényes megjelenés egy jó toborzó szemében nem pluszpont, hanem egy ideális kiindulási alap, ami után lehet építkezni az interjún. Ha valaki ápolatlanul jelenik meg, negatív megítélés alakulhat ki róla, onnan sokkal nehezebb építkeznie. „Az elsőre felderengő képzettársítás az, hogy a megjelenésére igénytelen személy nem rendezett, összeszedett, nem tudja felmérni, egy-egy helyzetnek milyen súlya van. Ezek a tulajdonságok egyik munkakörben sem előnyösek” – jegyzi meg Bettina. – „Ugyanakkor innen is lehet fordítani a helyzeten.

Függetlenül attól, hogyan jelenik meg valaki az interjún, az interjúztató részéről elvárható a maximális udvariasság. Még ha az igényes megjelenés hiányát is tapasztalja, ezt nem teheti szóvá az interjú alatt. Akkor sem, ha az álláskereső eleve illetlenül viselkedik az ápolatlan megjelenésével. A szakértő hozzáteszi: amennyiben a kiválasztási folyamatban tovább lépnek vele, akkor az interjúztató figyelmeztetheti, hogy vegye figyelembe a cég dresszkódját.

Készen állsz a következő állásinterjúra?

Regisztrálj a Beck and Partners adatbázisába IDE kattintva, és válogass a neked szóló pozíciók közül!

Ez is érdekelhet

Állásinterjú tippek

A folyamatosan változó gazdasági helyzetre tekintettel csak még fontosabbá vált, hogy a bérezéssel, juttatásokkal kapcsolatos információk már a munkaszerződés megkötése előtt tisztázva legyenek mindkét...

Állásinterjú tippek

Az állásinterjúkon mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, lenyűgözni a munkaadókat és megnyerően bemutatkozni. Bizonyos skillek fejlesztésével rákészülhetsz ezekre az idegőrlő és fontos pillanatokra,...

Állásinterjú tippek

Behívtak az állásinterjúra? Gratulálunk! A siker már csak egy karnyújtásnyira van – mi pedig megmutatjuk neked azokat a trükköket és praktikákat, amikkel valóban elérheted....

Karrier tippek

A változó digitális világban folyamatosan új technológiák jelennek meg, átalakítva mindennapi életünket és szakmai környezetünket is. Az interjúk során fontos az alkalmazkodás képességének hangsúlyozása,...