Connect with us

Hi, what are you looking for?

Karrier tippek

Kevés a szabadságom, mit tegyek?

Gyakran a munka rohanó világában kevés időnk marad a kikapcsolódásra és feltöltődésre. A szünetek tartása azonban létfontosságú a jólétünk, hatékonyságunk és eredményességünk szempontjából. Itt a nyár és a legtöbben már alig várjuk, hogy szabadságra menjünk. De mit tegyek, ha kevés szabadságom van egy évre?

A Munka Törvénykönyve minden munkavállalónak húsz nap garantált fizetett alapszabadságot ír elő, ami az életkorral arányosan- és a gyerekek után is emelkedik. Azonban a jogszabály szerint ebből csak 7 napot vehetünk ki szabadon – legfeljebb 2 részletben – amikor mi szeretnénk. A szabadságigényt legalább 15 nappal előre jeleznünk kell a munkaadónk felé! 

Vegyük figyelembe azonban azt is, hogy a Munka Törvénykönyve kimondja, hogy kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok miatt, a munkáltató megtagadhatja a munkavállaló szabadságra vonatkozó kérését.

Mit tegyek, ha kevés a szabim?

Első lépés ami segíthet, az az előre tervezés. Érdemes már év elején átgondolni, hogyan fogod beosztani a szabadságaidat. Sok munkahelyen bevett gyakorlat is az év elején rögzített szabadságolási terv, mely egyébként törvényileg nem előírt. Fiatal pályakezdők esetében azonban nehéz a kevésből jól gazdálkodni. 

Másodszor pedig, létezik fizetés nélküli szabadság. De mikor és mennyi fizetés nélküli szabadságot lehet kivenni? 

Számszerű korlátozás nincs a törvényben. Ez jó hír, de azért ne rohanjunk egyből több hetes fizetés nélküli szabadságot kivenni! 

A fizetés nélküli szabadságokat kérelmezni kell (legalább 15 nappal előtte), és arról a munkáltató fog dönteni. Így ha tavaszi kirándulásra, házfelújításra vagy fodrász-körmös időpontra vennél ki fizetés nélküli szabadságot, arról főnököd mérlegelési jogkörében jogosult eldönteni megengedi-e. 

Azonban vannak olyan esetek is amikor a munkavállaló egyoldalúan kiveheti a munkaadó beleegyezése nélkül. Ezek az alábbi konkrét esetekhez kötöttek:

  • Gyermek ápolása (a gyermek harmadik életéve betöltéséig)
  • Hozzátartozó tartós betegség miatti gondozása (max. 2 évig – orvosi igazolással alá kell támasztani)
  • A tényleges önkéntes-tartalékos katonai szolgálat-teljesítés időtartamára

Illetve akiknek munkájuk megengedi a home office lehetőségét, egy fokkal könnyebb helyzetben vannak – természetesen itt nem arra gondolunk, hogy home office alatt nincs munka és lehet pihenni, viszont ez is ad egy fajta szabadságot.

 

Olyan állást keresel, ahol home office/rugalmas időbeosztás van? Nézz szét állásajánlataink között [ITT] és jelentkezz! 

Ez is érdekelhet

Önéletrajz

Az önéletrajz a beugró, az első lépcsőfok az állásig vezető úton. Pályakezdőként vagy új munkahely keresésekor nagy segítség lehet egy kis útmutató a CV...

Álláskeresési tippek

Az egyetemi évek során nem csak a bulikról és az Erasmus lehetőségekről nem érdemes lemaradni, de egy gyakornoki programban is jó döntés részt venni....

Karrier tippek

A változó digitális világban folyamatosan új technológiák jelennek meg, átalakítva mindennapi életünket és szakmai környezetünket is. Az interjúk során fontos az alkalmazkodás képességének hangsúlyozása,...

Karrier tippek

Az üzleti világban a “főnök” és a “vezető” két kifejezés, melyeket gyakran felcserélünk vagy összekeverünk. Pedig lényeges különbségek rejlenek a két szerep között, melyek...